Szia! Üdv! Hello

Vajon lehet egy átlagos tv nézőnek saját műsora?

Ezzel az írással elkezdem életem eddigi legnagyobb kihívását publikálni. Ötlettől a megvalósulásig. Kalandban nem lesz hiány.  

Az első találkozás, ötletek, castingok, kivitelezés, helyszínek és Live Live Live.

3,2,1 Lássuk

  2017-ben egy direkt  castingon kaptam a megkeresést, miszerint ideális karakter lehetek egy leendőbeli túlélős műsorban. Köt a titoktartás, úgyhogy nem mondom, hogy a Szörvájvörről beszélek de azt sem, hogy a Mónika sóról. Az egyik műsorban túlélők vannak, akik közül egy mindent visz, a másikban pedig olyan hétköznapi hősök, akik kvantumfizikával, vagy az élet értelmével foglalkoznak egy erősen ingoványos talajon. Mielőtt nagyon elkalandoznánk, térjünk vissza az eredeti témához. Szóval jött a megkeresés, a meglepettség, aztán a felismerés, hogy hallottam már róla de semmit nem tudok. Szeretek dolgoknak utána járni. Belenéztem a műsorba. Első felismerés: Oké szép a hely, I.B. jól vezeti műsort, naplemente, OMG mekkora hullám! ezen lehetne outriggerezni egy jót (outrigger kenu=Óceánia őslakóinak tengeri közlekedési eszköze). Szóval minden olyan dolgot észrevettem, ami egy tvnézőt megfoghat, és amibe beleképzelheti magát.  Daráltam-daráltam az adásokat, mégiscsak legyen fogalmam miről is szól ez a játék és az lett a vége, hogy beleszerettem.

/Természetesen a média hatására találkoztam már hasonló műsorral, 1999 (Big Brother) óta ugye be vannak építve az agyunkba, a mindennapjainkba, a napi beszédtémába. Mindenkinek van legalább 1, vagy 2 olyan ismerőse, aki betéve tudja a szereplőket és esszét tudna írni kedvencének, akár bélműködéséről is. A zsigereinkben van a kíváncsiság, egyszerűen belénk van kódolva. Erre 1971-ben derült fény, amikor az An American Family első realityként történelmet írt. A nézők szeme láttára bomlott szét a család, a szülők elváltak és a műsorban derült ki a gyerekről, hogy meleg. Valós szereplők, valós történettel a hétköznapokból. Tudunk viszonyítani, megerősít bennünk világképet és énképet egyaránt. /

Beleszerettem és elkezdtem érezni a talpam alatt a tenger hullámait, a játékokat és minden olyan helyzetet amikor valaki mond valamit valakinek és az nagyon fontos, arra figyelni kell, mert az TITOK. Ez valami beleérző képesség lehet. Én átéreztem a fontos pillanatokat és a többiek helyett is taktikáztam. Otthon, a konyhában, a WC-n. Már amennyire ott lehet taktikázni. Ott és akkor, alkotói szemmel kezdtem el követni.

 Előreterveztem és elkezdtem gondolkodni a következő jeleneten, a kameraálláson, a monológokon. Kinek mit kellene mondania és mi lehet ami engem érdekelhet. A fikció mint olyan, teljesen kiment a fejemből. Ott éltem velük és én akartam megnyerni. A kulcsfontosságú karakterek jellemvonásai, hanglejtése és ahogyan a közösséget próbálják befolyásolni, olyannyira a magaménak éreztem, hogy minden egyes résznél tudatosult bennem, nekem ezt a játékot ki kell próbálnom. Oké de egyelőre ezt csak én szeretném.

A tudat, hogy engem oda meghívtak, olyannyira magabiztossá tett, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy nem kerülök be a castingon. Lelkesedéssel és percről-percre fokozódó izgalommal indultam el aznap. Több olyan könyvet olvastam amit hasznosnak gondoltam, az egyik kedvencemet magammal vittem, hogy még meggyőzőbb karakternek tűnjek. Jelzem bevállt. Szinte látszódott az arcokon a kérdés, amit nagyrészt fel is tettek. Egy közel 2méteres faszi, sportos, nagy szőrös benga, milyen könyvet morzsolgat?  Van ennek a castingoltatásnak is egyfajta varázsa. Már-már részesének érzed magad a következő évadnak, alkotó is vagy egyben, hirtelen a csapat tagja. A kérdések és az emberek, az előző évadok szereplői, kézzel foghatóvá váltak és ott voltak előttem. Ilyesfajta rajongást utoljára egy világbajnokságon éreztem és azt gondoltam, felnőtt fejjel ez már más. Lófszt. Pontosan olyan mint amikor beleülsz egy sportkocsiba. Valami megfoghatatlan dolog jár át. Az előző években szerzett tapasztalataimat a testbeszédről próbáltam kimaxolni és minden apró jelzésre odafigyeltem. 100 és 100 kérdés. Ha ferdítesz elbuksz. Vagy magadat adod vagy elbuksz. Végeztünk az elsővel. Majd értesítünk. 

Telnek a napok és vársz, majd csörög a telefon. Mama. Neki is nagyon örülök és nagyon szeretem de most a műsorra várok mama, tegyük le mert mi van ha hívnak. NA ennél a pontnál álljunk meg. Első a család, utána minden más. Viszont ennél a pontnál mondtam azt, hogy ha valami így elragad annak oka van. Járjunk utána. A hogyanok és miértek, a realityk működésének komplexitása, a skizoid környezetek és a szereplők átalakulásának folyamatai elkezdtek átláthatóvá válni. Már csak a történetet és az egyidejűséget kell valahogy megoldani. 

Akkor majd én

A casting nem sikerült. Mindennek oka van. Tudtam mikor lehet a 2. forduló és mivel nem hívtak nyilvánvalóvá vált, hogy ower. Először teher esett le a vállamról, később sajnáltam. Az alkotói szem és agy, hamar életre kel. Attól, hogy valaki nem lesz benne egy évadban még lehet egy sajátja. Helyszín van? Yes. Téma van? Yes. Szereplők vannak? Bizony. Felület? Úgyszintén. Oké. Mi lehet ezek közül a legfontosabb? Mitől kaphat a néző mást? A felsoroltak közül mindegyik elem nagyon fontos de van egy ami a legfontosabb. Az egyidejűség. Így fogtam az egészet, összegyúrtam és megalkottam egy olyan komplex sztorit és csatornát amiben a néző már nem néző, hanem alkotó! Nem szavaz és sms-t küld, hanem egy saját műsort kap a kezébe és rendezőként alkothat a fotelből, a konyhából, a boltban vásárlás közben, vagy a reggeli kv mellett. 

Nem akarok minden puskaport ellőni és már így sem rövid az írás. Este folytatom a részletekkel. 

Üdvözlök minden olvasót. Ez jó kis kaland lesz ;)